Amerikai-kanadai katasztrófa film. Rendező: Roland Emmerich  Forgatókönyv: Roland Emmerich, Harald Kloser
________________________________________________________________________________________________________

 
  Az első „áldozat” a 2012. Hogy miért? Hiszen nem is illik igazán a posztapokaliptikus profilba. Ez igaz. Először is alanyi jogon. Mégis csak ez az a film, ami korunk egyik legnagyobb hoaxját karolta föl és milliókat befolyásolt. Másodsorban, hogy rögtön az elején lássunk egy elrettentő példát. Ebből ki is derült, hogy nálam -ahogy ez a megtekintést követően kiderült-  akció-kaland-sci-fi kategóriába sorolható alkotás sajnos csak elég szerényes értékelést érhetett el. De azt meg kell hagyni, hogy egy család életét tényleg kifejezetten kalandos körülmények között mutatja be.  (Egyébként ugyanebbe a kategóriába sorolom pl. az Armageddon című népszerű alkotást is, ahol szintén a látvánnyal és az érzelmi szálakkal próbálják megnyerni a nézőket, ami értékesítési szempontból valóban nem rossz húzás, viszont a kicsit is reálisan gondolkodó filmrajongókat már lelombozhatja a buta akciójelenetekkel tűzdelt cselekménymenet.  A szintén ugyanazt a történetet feldolgozó és ugyanakkor készült Deep Impact viszont már jóval hitelesebb, másabb kategória. Ebből is látszik, hogy hasonló történetet jól és rosszabb módon is fel lehet dolgozni, tehát nem mindegy, hogy ki nyúl hozzá és mi a célja a történettel. De jól elkalandoztunk... térjünk vissza 2012-be/höz).

FIGYELEM! Hosszú film - hosszúra fogjuk...

  Az alaptörténet nem túl eredeti, habár igazság szerint egyik klasszikus apokalipszis kategóriánkba sem sorolható be egyértelműen, ugyanis nem közvetlenül a Nap pusztítja el a Föld bolygót, hanem közvetett módon a Nap által kisugárzott részecskék gyakorolnak végzetes hatást a Föld belsejében zajló folyamatokra, mikrohullámú sütőt kialakítva a talpunk alatt. Ugyanakkor a ránk törő kataklizmákkal már találkozhattunk megannyi filmben. Itt viszont egybegyúrták az egészet és a néző elé vetették egy grandiózus formában, hogy végighömpölyögjön a vásznon. Van itt napkitörés, szupervulkán, özönvíz, cunami, földrengés, pólusváltás, földcsuszamlás és ki tudja még mi. Valóban nagyon látványos a dolog, és a további nézőket be is vonzza a filmvászon elé, miután otthon hazaérve elmesélik a barátoknak, családnak, hogy mit is láttak az imént a moziban. Szerencsére én nem filmszínházban láttam a filmet, így a látvány nem terelte el a figyelmemet a történetről. Egyébként a legtöbb akciójelenet keményen megállná a helyét bármely Disney kalandpark 3- vagy 4D-s vetítőtermében is, rendkívüli szórakozást nyújtva családunknak. Ide sorolhatjuk a következőket:

• autós ügyességi pálya a szétnyíló kőzetlemezek felett / között
• autós szlalom a repkedő sziklatömbök között, összedőlő város utcáin
• repülőgépes szlalom az összedőlő toronyházak között

  De ne szaladjunk előre megint, kezdjük az elején.
Az indítás a megszokott, egy bohókás tudós, kutató, csillagász, stb….. olyan dologra jön rá, amelyre senki más nem gondolt még a több tízezer társa közül. „Valami itt bizony nincs rendben! Ezt el kell mondani a főokosoknak is!” Itt azért bevallom ért némi meglepetés, mert nem a megszokott, első körben elzavarjuk az okoskodó delikvenst a francba és aztán ha „megmozdul” a föld mégis visszahívjuk meghallgatni a mondanivalóját forgatókönyv jött. Habár 1-2 mondat erejéig azért kicsit megalázzák  a főhősünket (- minek pattog itt ez az okostojás?). 

  Jöjjön egy kitérő... a Yellowstone szál. Gyakorlatilag teljesen lényegtelen, többször visszatérő helyszín, de csak időhúzásnak jó, meg arra, hogy 1-2 szereplőt bemutasson, „összehozzon”, illetve az egyik főszereplőnk némi háttérinfóhoz juthasson. Hamarosan ugyanis kiderül, hogy gyakorlatilag már csak „néhány” óránk van hátra, mielőtt a világ végleg megváltozik. (Hogy ezek a maják évezredek távlatából is pontosan meg tudták mondani, hogy mikor forr fel a Föld, mikor várható egy hatalmas napkitörés... hát nem nagyszerű?).

  Majd egy rövid családi konfliktusos szál (már itt tudjuk, hogy meglepő módon a végén összejön majd újra a család), a kitett férj lehajtott fejjel elkullog, hogy aztán a főnöke gyerekeitől kelljen megtudnia a nagy igazságot – tényleg jön a világvége és neki bizony nincs jegye a menekülő-különjáratra. És ahogy leesik a tantusz, a jelek már meg is erősítik hősünkben az érzést: „Tényleg nagy baj lesz itt hamarosan, szedjük fel gyorsan a családot!”. Aztán jön aminek nem kellene, az igen durva filmes közhelyfolyam.

Spoiler: az egész környék összedől, minden a szakadékba esik pár méterre a menekülő családtól, csak az az egy sugárút nem, amin teljes gázzal hajtanak tova. Illetve ez sem igaz, hiszen az út is szőnyegként gyűrődik fel az autó körül pár méterrel, természetesen szigorúan mögötte, hiszen a veszély mindig mögülünk jön a filmekben és pont olyan gyorsan halad, mint az aktuális járművünk menetsebessége. A kocsi előtt átguruló óriási Donuts logó pedig csak a korona egyik gyémántja, mint ahogy az autót súroló összeomló felüljáró is, ami alatt éppen sikerül átslisszolni. Jöjjön még egy kis szlalom egy összedőlő felhőkarcoló belsejében(!), hogy végül sikerrel eljussunk a reptérre, ahol ugyan a hangárok környékén egy négyzetcentinyi beton sincs már eredeti állapotában, de a kifutópálya egy kisgép felszállására még épp megfelelő állapotú. Természetesen mellékszereplő nevelőapánk éppen egy kezdő pilóta és így máris elköthetik az  éppen megtankolt és felkészített gépet.

De sietni kell, mert ide is elér a földomlás, természetesen most a gép háta mögött pár centivel, éppen a felszállási sebességgel haladva üldözi a megrémült családot. A kezdő pilóta Red Bull Air Race versenyzőit megszégyenítő szlalomja a lezuhanó autópályák, toronyként magasodó földkéreg rétegek között / alatt / mellett egy igazi CGI katarzis. (A mélybe eső autók természetesen eszeveszettül dudálnak, figyelmeztetve az esetlegesen alattuk elterülő embertársakat - gondolom én). Ja, itt a csúcs talán a repülőgéppel történő, lezuhanó metrószerelvény alatti áthúzás lehet, és persze az összedőlő felhőkarcolók közötti áthaladás, ami után már meg is kezdik az emelkedést a felhők közé. Nem tudom ezt miért nem lehetett mondjuk egy perccel hamarabb megtenni, és akkor nem az utcák fölött pár méterrel kellett volna fűnyírót játszani - ha már az életszerűségnél tartunk.

  Aztán ismét visszatérünk a központi témaként szolgáló Yellowstone-ba, ahol ugye van egy félőrült rádióamatőr áltudósunk, aki ismeri a kormány titkos tervét, sőt bázisának a helyét is (térképe is van) és információval szolgálhat a család megmenekülésének szempontjából. Gyorsan rájövünk, hogy a kisgép nem lesz nyerő, ugyanis a Föld majdnem átellenes pontjára kellene eljutni a túléléshez.

Spoiler: Természetesen megint éppen az ügyeletes kataklizma kezdetének pillanatára sikerül az érkezést időzíteni, és a menekülési körülmények is a pár perccel korábban látottakéhoz hasonlítanak. Valóságos „meteoreső” veszi kezdetét, persze szigorúan csak a jármű közvetlen környezetében csapódhatnak be a tüzes földlabdák.(Ismét elnézést, egy tűzgolyó ugyanis a lakókocsit is eltalálja, simán leszakad a felépítmény utolsó kb. másfél méteres része, hogy aztán lassítás nélkül száguldhassanak vele tovább). Romhalmaz járművünkkel még egy hatalmas ugratás is belefér az alattunk felnyíló földlemezen át, hogy aztán az egész jármű hősünkkel együtt beleessen egy jó mély lávakürtőbe. Azt persze homály fedi, hogy a lecsúszó lakókocsi belsejéből milyen módon mászott ki akcióhős szülőnk, de a kincset érő térképpel a kezében (korábban szájában) sikerül kikecmeregnie a méretes gödörből, hogy futva a repülőgép nyomába érjen. Félpercnyi futás után sikerül is utolérnie a gépet (nem lett volna egyszerűbb jobban lelassítani, ráadásul hosszabb pálya is maradt volna), hogy aztán kellően felgyorsítva éppen elérve a kellő felszállósebességet és méterre pontosan a kifutó végét, a gép még a levegőbe emelkedhessen. Itt aztán jön megint a sötét porfelhő, amely most a repülőgép repülési sebességét követi és csak pár másodpercre hagyja maga mögött a gépet – persze csakis azért, hogy a kellő feszültség meg legyen.

  Vágás. Washingtont láthatjuk madártávlatból, ahol még nyugodtan, rendezetten autóznak az emberek az autópályákon, miközben a fél ország szó szerint eltűnt a föld színéről. Ismét közhelyes dilemma: szóljunk az embereknek, hogy kis idejük van hátra és kitörjön a káosz, vagy inkább csendben mentsük ami menthető ? (...ez sem az első film amiben ilyen elhangzik..) Itt jön a film egyik érzelmi csúcspontjának szánt elnöki eszmefuttatás -némileg vallási köntösben- és az önfeláldozás kérdése. De valahogy mégsem érinti meg annyira az embert - talán a megelőző vígjátékba illő jeleneteknek is köze lehet ehhez.

  Kutató főszereplőnket eközben várja az Air Force One, de mivel az elnök inkább a halált választotta a helyettesei pedig vagy eltűntek, vagy nem tudják (akarják) azokat időben előkeríteni, az ügyeletes főgonoszunk veszi át önkényesen a parancsnokságot. (Reális szituáció ez az elnöki különgépen, ahol valószínűleg még a WC használatára is előírás lehet) Jön megint az erkölcsi példabeszéd, amikor kiderül, hogy a kormány mindenkit elhallgattatott, aki a tervet veszélyeztethette, vagy kiszivárogtathatta. A rendező célja nyilván ezen erkölcstelen magatartás kiemelése lett volna, de az igazság az, hogy gonoszunk sokkal logikusabban érvel a jót megtestesítő emberünknél és valahogy nem tudunk az érzelmi szálakat pengető tudósunkkal azonosulni. Szerencsére véget is ér itt a párbeszéd.

  Következő érzelmes pont az elnök-lánya / apa-lánya beszélgetés és a TV-s bejelentés. Mintha képkockáról-képkockára láttunk volna már hasonlót (pl. Morgan Freeman – Deep Impact ; Stanley Anderson – Armageddon; Bill Pullman – ID4, stb...). Ilyen előzmények után nem hat már meg annyira, és kicsit erőltetettnek is tűnik. Mindig kell egy elnöki beszéd, csak nincs mi újat mondani.

  Vissza a menekülő csapatunkhoz, akik megérkeznek a "darabokra tört" Las Vegasba, ahol a reptér betonja még szintén használható (csak a gépek nagy része nem).

Spoiler: És minő meglepetés, az orosz nagyfőnök is épp itt dekkol a nagyképű gyerekekkel. Egyetlen bajuk, hogy tönkrement a gépük. Alig van épp gép a környéken, de mit ad isten, éppen egy orosz AN-225-ös, a világ legnagyobb szállítógépe ott áll sértetlenül a kifutón, kulcsokkal a pilótafülkében, felszállásra készen, csak éppen másodpilóta nincs, aki vezetné  - a sok használhatatlan gép pilótája biztosan állásinterjúra ment időközben. Na de itt van a mi kezdő, de annál többet megélt pilótánk, aki egy ilyen monstrumon is megállja a helyét. Össze is verődik az ismerős csapat (kiderül, hogy mindenki ismer mindenkit) és ismét az egyszer már lehagyott porfelhő elől menekülnek a közben összeomló kifutópályán. Ezt az irányítótorony gőzerővel igyekszik megakadályozni (de vajon miért?), ahelyett, hogy menekülnének. Így aztán egy „Jajj, ne!” felkiáltással a torony ki is lép az adásból, a gép pedig elstartol – zuhanórepülésben. Aztán több száz méterrel lejjebb megismétlődik az összeomló felhőkarcolós szlalom és még az Eiffel-torony klónt is sikerül lekoccolni, de vígan elhangzik a bejelentés: „Hölgyeim és Uraim! Úton vagyunk Kína felé.” (Itt ismét a nézők tudatlanságára alapoznak, ugyanis azzal senki nem számol, hogy egy ekkora gép hatótávolsága a rakomány függvényében 5-7000km között alakul, a célterület meg a felszállási helytől jóval 10000km távolságon túl lehet )

  Eközben a fővárosban…
Az egyetlen valamire értékelhető érzelmi tetőpont talán a magányosan kóborló és segíteni próbáló (már-már szürke és szánalmas) elnök, és a kisgyermekes mellékszereplők (ez a kisgyerekes érzelmi befolyásolás egyébként többször visszaköszön a játékidő alatt).
 
  Aztán kiderül, hogy az olaszok is mélyen vallásosak (az elnök követi az amerikai kolléga példáját, csak éppen imádkozva a Vatikánban).

Spoiler: A Sixstus-kápolna híres freskójának kettészakadása az „ujjak között” ismét kicsit hatásvadász jelenet, mint ahogy a Szt. Péter-bazilika kupolájának „gurulása” az előtte elterülő Szt. Péter téren is némileg érdekes húzás. (bal: film - jobb: eredeti freskó)

  Aztán hirtelen a Föld tengelye is elmozdul 1-2 fokkal, melynek következtében: „Hatalmas szökőárak kialakulása várható. Olyan méretűek lesznek amilyenek a földrengések”. (Értem. Akkor mondjuk 9,4-es szökőár lesz - azt hogyan is konvertáljuk át méterre, vagy mire is kéne?)

Spioler: Ennek a történésnek a következménye a soron következő érzelmes jelenet, tudós főhősünk édesapjának elvesztése a tengerjárón. Meg kell hagyni, hogy ez a szökőáras képsor elég jól és hihetően sikerült, ahogy a partok felé tartó egy-kétszáz méteres cunamik is. Ez még egy elfogadható hullám méret (de erre majd visszatérünk). Szintén a szökőár következtében a USS John F. Kennedy repülőgép anyahajó elsöpri a Fehér Házat, és éppen az elnök arcába „fúródik bele”, aki alig eszmélt föl a földrengésből. (Hatásvadászat a köbön, de ezzel is van két probléma. Az egyik, hogy az anyahajók nevei –pl. a JFK- nem szoktak felfestve lenni a fedélzeten hosszában, a másik pedig, hogy már a film bemutatása előtt kivonták a JFK-t a szolgálatból – 2007-ben).

 Innen kezdve gyakorlatilag csak spoileresen lehetne írni, ezért nem is tudom hová rakjak figyelmeztetést...lehet sehova.
  Visszakapcs az Antonovra. Főhősünk egy óriásgépen a Csendes-óceán közepén(!) egy sportautó rádiójával(WTF?) próbál jeleket befogni, de nem talál mást, csak sistergést (ne ragozzuk). Ezen a ponton valószínűleg a filmgyártást segítő szakértők is rájöttek, hogy valamit csinálni kellene már a hátralévő távolság problematikájával, és hipp-hopp egy ügyes csavarral, no meg a földkéreg 23 fokos elmozdulásával (pár óra alatt!) máris 2500km-rel közelebbre hozták a kínai partokat. (Mondjuk az senkit nem zavar, hogy a Himalája nem éppen a kínai partok mellett van közvetlenül, hanem még pár ezer km-re onnan...csak legyen már föld a talpuk alatt és ugorhassunk tovább...).  Ez ám a frappáns megoldás, már csak egy ügyes és önfeláldozó landolásra van szükség a leálló/felrobbanó hajtóművek miatt (de miért is lesz bajuk, mert kifogy az üzemanyag?). A partraszállásban egy Bentley is részt vesz, mely pár méterrel a föld fölött deszantos ügyességgel ugrat ki a gép csomagteréből.
 
  De hogyan tovább itt a nagy "semmi" közepén? A hegyek között az éjszakában éppen akkor, arra repülő (trópusi állatokat kimentő) kínai hadsereg katonái annak rendje és módja szerint be is gyűjtik a jeggyel rendelkező orosz milliomosunkat, hátrahagyva a főszereplőt és csapatát, akik persze nem adják fel, és gyalog vágtak neki a távnak. Már le is ereszkedtek (hol-hogy?) vagy pár száz métert a hegyláncokon, amikor éppen a helyes út mellett lyukadnak ki, ahol egy arra kóborló tibeti szerzetes fel is veszi őket a kocsijára, és kiderül, hogy épp van egy titkos aduásza az egyik bárka fedélzetére jutáshoz. Véletlenek sorozata ez, de hát kell a szerencse is a túléléshez.

  E közben az egyik túlélőket szállító bárka fedélzetén sikerül megtudni, hogy 28 perc múlva egy 1500m magas hullám tör be a tibeti hegységek közé (nesze neked hihető hullámok). Felpörögnek az események. Mivel az egyik bárka nem készült fel az útra, az őrjöngő tömeg –természetesen- már az orosz milliárdosunkkal az élén megrohamozza az amerikai hajót. A főszereplő csapat (+a kutya, amelyik ugye amerikai filmekhez illlő módon itt is megmenekül) pedig már a hátsó bejáraton feljutott a fedélzetre és egy bénán elejtett csavarkulccsal tönkre is teszi a hajó hátsó kapujának hidraulikus rendszerét. Kell még a csavar a film végére - no meg a gépezetbe. (Egyébként hihetetlen, hogy a filmben korábban megismert összes szereplő véletlenül ugyanazt a bárkát célozza meg, pedig több is van. Legalább egy valaki másfelé tévedhetett volna.)

A tömeg az életéért küzd, és ismét jöhet az elmaradhatatlan példabeszéd. Nyitjuk a kaput az emberek előtt, vagy nem? Megkönyörülünk és kockáztatjuk életünket az utolsó percekben és megmutatjuk emberségünket, vagy inkább a saját életünket mentjük és az emberiség túlélését biztosítjuk be. A tudós főtanácsos kollégának persze sikerül a világ összes jelentős elnökét meggyőznie, hogy kockáztassanak.

Az emberek végül bezúdulnak, mint ahogy az időközben ideérő víz is. Érdekes, hogy a hullámok szinte éppen olyan magasra csapnak, mint a bárkák indítóállomása. Ha alacsonyabb lenne az özönvíz szintje, akkor le kellene ejteni a hajókat a mélybe, ha magasabb, akkor meg már tengeralattjárók lennének. Bár eddig szinte semmit nem sikerült pontosan megjósolni, a hegyek között betörő víz szintjét szinte méteres pontossággal eltalálták. Micsoda mérnöki tervezés! Igaz, hogy 1500 méteres szökőárról beszéltünk korábban, most meg már a 8848m magas Csomolungma is alig látszik ki a vízből. (Hol a búbánatban volt eddig a Földön / vagy föld alatt az a rengeteg víz? Simán az óceánok vízmennyiségének duplázódása jelentene ekkora vízmennyiséget.)


  A hajó kiúszik, de közben a hátsó traktus még mindig nyitva – nem bír a monstrum a csavarbehajtó gépezettel. A látvány fokozására aztán ott van még az elnöki különgéppel ütköző hajó is. Azután jöhet a szokásos apa megment mindenkit, s tudjuk nem térhet vissza onnan senki, de tudjuk mégis visszatér majd (sőt még a kisfiú is segít) fordulat. Szintén időhúzás és töltelék jelleggel, meg, hogy még egy kis érzelmi töltet maradjon a végére is. Meg feszültség, hiszen összeütköznek a Mount Everesttel (Nem mintha előtte vagy kétszer már nem ütköztek volna a hegyeknek - igaz azokat máshogy hívták, nem annyira drámai találkozások. Szintén vicces ahogy a számítógép beolvassa az akadály magasságát: 8848m. Ezt vajon még az adatbázisából vehette? Mert az aktuális tengerszint feletti magasság jó, ha 2000 méter van.)

  A film végén elér minket a megkönnyebbülés, a túlélés felemelő érzése, a happy end, amit egy régi-új kontinens „megpillantása” jelent. Afrika szinte érintetlenül bukkan fel a „légi felvételen” (ahogy egyébként Európa és Ázsia jelentős rész is), hiszen az a földkéreg mozgása miatt megemelkedett pár száz méterrel és ott nem volt szökőár sem. (Pár száz? Az még az 1500m-es beharangozott szökőárat sem haladja meg, nem még a Himaláját ostromló vízét... Totális elmezavar a végére, már minden mindennek ellentmond.).

Nem baj, jöhet az újrakezdés az emberiség bölcsőjében!

VERDIKT:

 A film egyik problémája, hogy nincs igazi csúcspontja. Egymás után jönnek-mennek a katasztrófák megszakítva mindenféle érzelmesnek mondható betéttel, de nem áll össze az egész. Ráadásul elég hosszúra is sikerült a film és kellett bele a sok töltelék jelenet, cselekményszál. Én mondjuk nem bánom, ha hosszú a film, csak értelmes dolgokkal legyen kitöltve. Itt inkább felesleges időhúzásokkal van megspékelve.

  A másik negatívum a színészi teljesítmény, illetve annak a hiánya.
A karakterek szinte egyik életveszélyes szituációban sem tudtak valósághűnek hatni, érzelmeik sokszor nem passzoltak a körülményekhez. John Cusack nem egy igazi akcióhős, pedig ennyi kaland már egy Daniel Craignek is becsületére válna. Talán Danny Glover a leghitelesebb az egész társaságban, de ez a kvalitásából fakad, sok játékidőt pedig nem kap. Oliver Platt a szokásos figuráját hozza, de így is csak egy másodlagos figura (mint mindig). Woody Harrelson pedig egy vígjátékba csöppenti bele a nézőt. A többiek tényleg csak mellékszereplők.

  A harmadik a már korábban rengetegszer látott/hallott közhelyek felvonultatása. Felsorolni is sok lenne, megannyi filmből "átvéve".

  Ezen felül az átgondolatlan vagy egymásnak ellentmondó állítások, paradoxonok pedig csak hemzsegnek a filmben, tényleg kalandfilm szintjére süllyesztve a világvége bemutatását. Minél többször nézi meg az ember, annál több "butaságot" talál. A fenti leírásból is jó pár hiányzik még, de az így is komoly hossz miatt minden apró "hülyeségre" már nem lehetett kitérni.

  A CGI megítélése változó. Legtöbb helyen szépen van kivitelezve, ugyanakkor még több esetben viszont épp az van a kárára, hogy az ember számára már szinte felfoghatatlan mennyiségű történést / információt akartak megjeleníteni. Túl meseszerű lett az egész. Sokat akar a szarka téma... De sajnos már ez a mi elvárásunk a filmek felé. Ha nincs agyontömve CGI-vel, akkor nem megy be senki a moziba és nem lesz kasszasiker. A sikeresség oltárán tehát bármi feláldozható - csak látvány legyen a tartalom nem számít.

Játékidő: 2óra 22perc
Ebből a katasztrófá(ka)t követő posztapokaliptikus környezetben: 2 perc (0%)