Ahhoz, hogy a filmekben ábrázolt apokaliptikus vagy posztapokaliptikus történéseket jobban át tudjuk élni, célszerű előbb elgondolkodni azon, hogy miféle veszedelmekkel is állhatunk szemben valójában. Az emberi elme szerencsére ilyen téren is elég találékony, így nem egyszerű dolog még összeszedni sem a ránk váró szörnyűségeket, de azért tegyünk rá egy kísérletet.
Fontos megjegyezni, hogy csak az emberiség egészét érintő, tehát globális pusztítási lehetőségeket tekintjük apokaliptikus eseménynek. A listában az események a bekövetkezésük valószínűsége szerint rendezve szerepelnek.
(A valószínűségek kalkulálásánál csak az elkövetkezendő kb. 100-200 éven belül „várható” kataklizmákat vesszük számításba, tehát pl. a Nap felfúvódása szinte biztosan bekövetkezik egyszer, de nem belátható időn belül, ezért egy ilyen apokalipszis esélye az emberi faj szempontjából gyakorlatilag minimális.)
█ █ █ █ █ - a Föld (vagy magjának) forgása lelassul, megáll
█ █ █ █ █ - zombi seregek támadása
█ █ █ █ █ - "ismeretlen" kisbolygó becsapódása vagy túl közeli elhaladása
█ █ █ █ █ - özönvíz, árvíz
█ █ █ █ █ - a Nap felfúvódik és/vagy felrobban
█ █ █ █ █ - a Nap kihűl, a Föld megfagy
█ █ █ █ █ - idegen civilizáció támadása
█ █ █ █ █ - „gépek lázadása”
█ █ █ █ █ - nanorobotok elszabadulása
█ █ █ █ █ - LHC (CERN) által létrehozott fekete lyuk/antianyag/bozon/Higgs-részecske…
█ █ █ █ █ - fekete lyuk beszippantja a naprendszert
█ █ █ █ █ - szupernóva robbanás / gamma kilövellés a naprendszer irányába
█ █ █ █ █ - pólusváltás
█ █ █ █ █ - globális felmelegedés – a Golf áramlat leállása utáni jégkorszak
█ █ █ █ █ - globális felmelegedés – földalatti metán felszabadulása
█ █ █ █ █ - szupervulkán
█ █ █ █ █ - aszteroida vagy üstökös becsapódása
█ █ █ █ █ - gigantikus Napkitörés
█ █ █ █ █ - nukleáris katasztrófa vagy háború – nukleáris tél
█ █ █ █ █ - biológiai fegyver (pl. vírus) elszabadulása
█ █ █ █ █ - újfajta vírus természetes kialakulása vagy egy meglévő mutációja
(Amennyiben valakinek még a fentieken kívül további világvége ötletei lennének, nyugodtan jelezze és ha arra érdemes a téma, felkerül a listára.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.